ÉLETRAJZ

 

 Kádár László professzor a magyar geográfusok azon nemzedékéhez tartozott, amelynek kiemelkedő tagjai már a 30-as években jelentős eredményeket értek el mind a természeti, mind a gazdasági földrajz terén. Kádár Lászlónak a magyar geográfia szolgálatában eltöltött 50 éves, széles körű tevékenysége méltán váltotta ki a geográfusok elismerését.

  Háromszéki származású, de a Bács megyei Ósóvén született. Gimnáziumba Karánsebesen, Kisújszálláson és Újpesten járt. Egyetemi tanulmányait mint az Eötvös-kollégium tagja a budapesti egyetemen végezte. Fodor Ferenc, Cholnoky Jenő és Teleki Pál tanítványa volt. 1930-ban Budapesten szerzett doktori fokozatot, és 1932-ben természetföldrajz-földrajz szakos tanári oklevelet. Pályafutása egyéves katonai szolgálat után 1931-ben a Közgazdaságtudományi Egyetem Földrajz Tanszékén kezdődött, ahol gyakornokként, tanársegédként és intézeti tanárként 11 évig működött. 1938-ban a Közgazdaságtudományi Kar magántanárrá habilitálta. 1938-1942-ig a táj-és Népkutató intézetben is dolgozott, mint földrajzi vezető, majd mint igazgató. Az 1938-ban létesült, Győrffy Istvánról elnevezett népi kollégium tanárelnöki teendőit is ellátta 1942 őszén az újvidéki Keleti Kereskedelmi Főiskola rendes tanárává és a Foiskola Korösi Csoma Sándor Diákotthonának igazgatójává nevezték ki.

 

  1945 decemberében vette át a debreceni Tudományegyetem Földrajzi Intézetének vezetését.

1948-1949-ben a Bölcsészettudományi kar prodékánja, 1951-52-ben a természettudományi Kar dékánhelyettese, 1952-54 között dékánja, 1954-55 között pedig az egyetem rektora volt.

Egész munkássága szorosan kapcsolódott a magyar felsőoktatáshoz. A geográfusképzés színvonalának emelése érdekében kivételes energiával tevékenykedett az egyetemi oktatásban. Már Közgazdaságtudományi egyetem magántanáraként is nagy példányszámban megjelent jegyzetet írt. A debreceni egyetemen ez irányú tevékenységét tovább folytatta és 1947-52 között 10 különböző egyetemi jegyzetet készített. Néhány jegyzetéből a későbbiekben sikeres egyetemi tankönyv, illetve tankönyvrészlet lett. A magyar geográfiai irodalomban elsőnek jelent meg tollából a „Biogeográfia” című egyetemi tankönyv.

Az általa készített jegyzetek sok segítséget nyújtottak az akkori földrajz tantervek kidolgozásához, amelyben maga is tevékenyen rést vett. Mint az Oktatási Minisztérium Földrajzi Bizottságának elnöke 1973-ig sokat fáradozott a földrajz egyetemi anyagának modernizálásán, a tantervek továbbfejlesztésén.

Az oktatásban az egyes általános földrajzi témák analitikus bemutatására és kölcsönhatásuk révén szintetizálásukra törekedett. Ez irányította tudományos kutatómunkáját is. A legfrissebb eredmények ismeretében és főleg saját vizsgálatai alapján előadásaiban mindig újat adott és előremutatott. Alaposan átgondolt, átfogó szemléletet sugárzó és arra nevelő előadásainak értékét nagymértékben növelték az általa szerkesztett eredeti szemléltető eszközök.

A folyóvizes terepasztalok megépítésével az egyetemi földrajzi oktatásban elsőként alkalmazta a didaktikai szempontból is nagyon fontos modellkísérleteket.

Sokrétű oktatói tevékenységének egyik fő forrása a nagy ambícióval végzett kutatómunkája volt. Mint kezdő kutató a Duna-völgy Budapest és Vác közötti szakaszán dolgozott, és terasz-, valamint futóhomok-morfológiai megfigyeléseket végzett. További munkájára és a szakmai fejlődésére nagy hatással volt az 1933-as Almássy-féle szaharai expedícióban való részvétele. Szaharai útja során többek között megismerte a sivatagi futóhomokformákat, ami hamarosan a közép-európai futóhomokformák tanulmányozására serkentette. Ezt tanúsítják azok a - részben külföldön - megjelent cikkei, amelyekre ma is többször hivatkozik a nemzetközi irodalom is. A szaharai oázismedencékben viszont 25 évvel később ismerte fel az Ős-Nílus folyását. Az expedíció archeológiai felfedezései pedig a legújabb paleogeográfiai kutatásaiban nyertek folytatást.

Már abban az időben felkeltették a figyelmét az alföld egyes geomorfológiai problémái, és volt ideje másik kedvelt témájának, a tájkérdésnek helyszíni és elméleti vizsgálatára is.

Az 50-es évek elején, amikor tanítványaival a Debrecen környéki területet vizsgálta, több olyan eredményre jutott, amely arra ösztönözte, hogy a folyóvíz felszínformáló tevékenységének kutatásával foglalkozzék. Kutatásaihoz nagy segítséget nyújtott a saját tervei alapján berendezett folyóvizes laboratórium, ahol a természetben végbemenő felszínfejlődés sok mozzanatát kísérletekkel is igazolta.

Az 50-es évek második felében kristályosodott ki benne az a nézet, hogy a folyók és a szél felszínformáló tevékenysége a hordalékszállítás módjának a függvénye. A fluviális és eolikus felszínfejlődés során szerzett tapasztalatait később felhasználta a glaciális és tömegmozgásos területek kutatásában is. Vizsgálatai a 60-as évek közepére egy általános felszínfejlődési rendszer kidolgozását tették lehetővé. Közben többször is foglalkozott a magyarországi futóhomok-területek egyes vitás kérdéseivel, és ismereteinket ebben a tekintetben is gazdagította.

Felszínfejlődési rendszerét a későbbiekben még tovább fejlesztette és finomította. Ennek során elvégezte a futóhomokformák újabb genetikus rendszerezését. 1971-ben jelent meg az a szintézise, amely a folyóvíz által létrehozott formák teljes genetikus rendszerét adta.

A morfológiai kutatások mellett sok energiát fordított a Föld szerkezetének, a hegységrendszerek és a jégkorszakok vizsgálatával is. Ezen paleogeográfiai vizsgálatai során sajátos felfogást képviselt a földkéreg nagyformáinak kialakulásában. Új szempontok szerint magyarázta a jégkorszakok kialakulásának okait is. Szerinte globális értelemben jégkorszakok sohasem voltak a Földön, hanem csak az égövek rendszere tolódott el a pólusvándorlások következtében.

A paleoklimatológiai vizsgálatokhoz kapcsolódva még a 60-as években kidolgozta a földi légkörzés új modelljét is.

Kádár professzor munkássága sok új eredménnyel gazdagította a földrajztudományt. Azok az ellenvélemények, amelyek egy-egy megállapításával kapcsolatban időnként felmerültek, nem csökkentették alkotó kedvét, hanem inkább arra ösztönözték, hogy eredményeit továbbfejlessze.